NATHALIE - ROMANTIKUS REGÉNY jellemzők

A madridi repülőtéren utazáshoz készülődik néhány ember, vetnek egy-két pillantást egymásra, ám fogalmuk sem lehet róla, hogy nem is sok idő múlva a sorsuk végzetesen egybegabalyodik. Nathalie, a gyönyörű francia asszony menekül az emlékeitől, keresi önmagát, ezúttal Bécsbe indul pihenni és felejteni, és nem sejti, hogy a múltja éppen ebben a városban áll majd elébe, hiszen azok a férfiak és nők, akiket futólag látott a reptéren, titokzatos módon kapcsolatban állnak azzal, amire ő nem akar emlékezni.Feltűnik a színen egy kékszemű férfi is, furcsa is, rokonszenves is, ígéretesnek induló kapcsolat veszi kezdetét, de egy váratlan fordulat arra készteti az asszonyt, hogy ismét útra keljen, ezúttal Kubába, ahová az imádójának különleges képességekkel megáldott húga is elkíséri.Aztán a szigetországban elkezdődnek a megpróbáltatások, Nathalie börtönbe kerülve megtudja, hogy szörnyű cselszövés áldozata lett, amelynek a szálai a madridi repülőtéren látott egyik nő kezében futnak össze. És megér