Nehogy egyedül

"Papp-Für János költészetében a nyerseség, a kegyetlenség, a hétköznapiság egy mitológiai, békességet és összhangot sugalló világot alkot, ahol az ember, a tárgya, az idő semmi több, mint a világ egyszerű alkatrésze, s mint ilyen: maga a világ. A viszonylagosság itt jóra való szabadság. A megkeserítő szenvedélyből való elvonulásban hinni, hogy a kapaszkodást megtagadó szélvihar is barát, még ha "szemében alig maradt" is valami, "ám csak szeretni" lehet. Ez a valami szótlanul s névtelenül is többet hordoz a titokból, mint megannyi fogalom, amely földre rántja a misztériumot. Papp-Für János verseiben "kopogatás nélkül" világít, mindent megél és mindent kivár, mint aki tudja, "a szótlanság bizalom", s "ebben az összevisszaságban" valaki párhuzamosan van, vele van, "mikor már a szerelem sem elég", a Hatalmas megjelenik, s bár "mondanom kellett volna még", többé nem szól a csöndes sötétség. "Lepusztult arcomon megváltozott minden menetrend". Íme, a megújító találkozás.
Amikor azon elmélkedünk, mi az, amit Papp-Für János sokszínű költészetéből mint csendes reményt szólni hallunk, úgy véljük, az a bölcselet, miszerint a végzetes gondolkodásra épült világ a viszonylagosság útjain a valamitől egészen a valakiig elvezet." (Iancu Laura)