Német-magyar kéziszótár jellemzők

A Német-magyar kéziszótár mintegy 60000 címszavával lényegesen nagyobb találati valószínűséget ígér a felhasználónak, mint Halász Előd 1969-ben kiadott Német-magyar kéziszótára, amelyben kb. 45000 címszó van. Szótárunk egyébként nem e Halász-mű felújítása, hanem az általunk átdolgozott nagyszótár és kisszótár adatbázisán alapuló, ám lényegében pontról pontra ellenőrzött és újragondolt, azaz új szótár. Szótárunk az említett kéziszótár címszóállományától nemcsak a mennyiség, hanem az összetétel tekintetében is jelentősen eltér. A csaknem másfélszeres címszómennyiségben a többletet részben a hagyományos szókincs megfelelő gyakoriságú elemei (pl. S-Bahn, Reiseleiter), részben az eltelt idő alatt született új szavak alkotják (pl. Handy, E-Mail, Euro). Ugyanakkor a 45000 szó közt is találunk olyanokat, amelyek nálunk nincsenek meg. Ez többnyire abból fakad, hogy a kéziszótárban ilyen vagy olyan okból elavult szavak is vannak, amelyeket mi már nem vettünk fel (pl. Ronde, Parteibetriebsgruppe). (Részlet az előszóból)