Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Szent Fülöp a nagy változás történelmi korszakában élt, amikor a világmindenség középpontjában a reneszánsz felvirágzásának köszönhetően az ember került. A nagy felfedezések és vívmányok olyan öntudatossá tették az embert, hogy Isten háttérbe szorult. Fülöp ennek a kornak a gyermeke volt, így nap nap után láthatta embertársait, amint a boldogságot keresik. Ő viszont, bár Rómában élt, nem vett részt a nagyváros forgatagában. Fülöp ugyanis olyan élményeket tapasztalt meg, melyek által nemcsak a boldogságot, de annak forrását is megismerhette, ami egész életét megváltoztatta: Pálhoz, Assisi Szent Ferenchez vagy Pascal Blaise-hez hasonlóan őt is megérintette Isten. Krisztus szeretet villámcsapásként hatott rá, fénye magával ragadta, élő tűzként melengette és boldoggá tette. Nemhiába nevezték az öröm szentjének.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: