Nő, tükör, írás

A női irodalom fogalmának használata egyre nagyobb és pozitívabb elfoga­dottsággal bír a mai irodalomtudományban mind a kortárs, mind a közelmúlt, mind pedig a modernség szövegeinek vizsgálatakor, ezért - érthetően - már nemcsak történetileg válik kérdéssé a körülötte kialakult diskurzus. Ügy vél­jük, hogy ezt a folyamatot elősegítette a kortárs művészeti piac ilyen jellegű tematikai feldúsulása. Manapság a legreprezentatívabb kiadók versengenek a 20. század eleji írónők (női szerzők) szövegeinek (újra)kiadásáért, gondoljunk itt Kaffka Margit, Tormay Cécile, Földes Jolán, Kovács Júlia vagy Erdős Renée mellett például Kosztolányiné Harmos Ilona, Tóth Wanda és Vay Sarolta/ Sándor műveire is. A Czóbel Minkától Török Sophie-ig terjedő időszak az író­nők intenzív fellépésének kora volt, amikor már nem lehetett teljes mértékben figyelmen kívül hagyni őket, de még csak eléggé korlátozott keretek között je­lentkezhettek. Rendkívül érdekes irodalomtörténeti szakaszról van szó: ekkor a modernség neme - Rita Felskit idézve - még mindig (a) nem-női volt ugyan, ám visszatekintve mégis nyilvánvaló, a női írástudók ekkor váltak először ké­pessé arra, hogy jelenlétüket erőteljesebben kifejező módon nyilvánuljanak meg, vagyis a nőmozgalmakhoz és a női szerveződésekhez kapcsolódva, illetve legalábbis valamiképp viszonyulva.