Novellák I-II.

A XX. század magyar szépprózájának mindmáig Móricz Zsigmond a legnagyobb képviselője. Jelentősége a regény- és novellairodalomban csaknem olyan méretű és olyan hatású, mint Adyé a költészetben. Elbeszélő művészete mellett a hazai drámairodalom megújítója, legjelentékenyebb publicistáink egyike, és egész mellékesen, költőként a legjobb magyar gyermekversek szerzői közé tartozik.
Lassan érlelődő művész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóit, kifejezőkészletét. De attól kezdve, hogy a Hét krajcár novelláskötetével (1909), majd Sárarany című regényével (1911) belerobbant az irodalomba, nemcsak elismert nagy jelentőségű író, de központi alakja a magyar szépprózának, aki hamarosan túlemelkedik a körülötte keletkező indulatos vitákon, és rendkívüli tehetségét, ábrázolókészségét és hatását kezdeti ellenfelei is kénytelenek elismerni. (mek.iif.hu nyomán)