Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A regényt(?) simán be lehetne sorolni meglévő és remekül működő kategóriákba úgy mint időutazás, nosztalgikus visszatekintés, humoros önéletírás , de természetesen egyik sapka sem lenne teljesen igaz rá. Íróját lehetne jó nevű szerzőkkel párba állítani, ám felesleges, hiszen mindből van benne egy csipetnyi, de ettől még teljesen más. A regény mint műfajmegjelölés is kérdéses, hiszen voltaképpen lazán összefűzött novellák, apró történetfüzérek egybeszerkesztett változatát olvassuk. És itt rögtön leszögezhetjük: nem holmi technikai parádéról, nyelvi-szerkesztési b(m)űvészkedésről van szó, amikor az idősíkokat váltogatja, nem, ilyen az emlékezet, voltaképpen egy nagy katyvasz, amelyben ezúttal valami belső ösztönnek, tehetségnek engedve az író rendet vágott. Kínosan reális, már-már zavaró módon őszinte és pontos.
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
NYARAK, MELYEK HOL ÍGY, HOL... ár és hasonló termékek
NYARAK, MELYEK HOL ÍGY, HOL ÚGY VÉGZŐDNEK jellemzők