Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Heller Ágnes olvasónaplójának második évfolyamát bocsátjuk útjára. Remélhetően még sokáig lesz egyfajta intézmény és iránytű, valamint kiapadhatatlan kedvcsináló a könyvolvasás mellett. Ez bizony alaposan ráfér a Gutenberg-galaxis végén kikezdett művelődési formára. Heller Ágnes életművének ez az új műfaja a ki apadhatatlan olvasási szomj, az elkövetkezendő filozófiai témákat és gondolatokat felvázoló esszé és az év, a hó naplóját is rögzítő szellemes, néhol játékos, dokumentum. Mindenevő mohósággal sorakoznak benne újraolvasott (és -értelmezett) klasszikusok, új detektívregények (töredékeiben a meg nem írt detektívregény filozófiája is föl-fölsejlik), író és filozófusportrék, valamint a nehezen abbahagyott A mai történelmi regény című munkájának utóhullámai.S persze a magyar holokauszt 70. évfordulója is felfakasztja a nagy apokalipszis elbeszéléséhez fordulást.Ezek a szellemes, könyvről könyvre új szempontokat felvillantó elemzések és reflexiók egyaránt megkerülhetetlenek írónak, o
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
OLVASÓNAPLÓ 2013-2014 - ÜKH... ár és hasonló termékek