Önállóság és kiszolgáltatottság

A Sárospataki Református Kollégium a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeiben kivételes helyet foglalt el a hazai kulturális életben. Itt vezették be a magyar tanítási nyelvet először, egyedülállóan gyakorlatorientálttá tették a jogászképzést, s számos új tantárgy felvételével bővült, változott a kollégium funkciója. Eközben az intézmény vezetői újjáalapították az iskolai nyomdát, és hozzáfogtak a ma is impozáns kollégiumi épület kivitelezéséhez. A pataki diáklegendák által erősített kép tehát igaz volt: Kazinczy, Fáy, Kossuth vagy Szemere nevelőiskolája úgy fejlődött gyors léptékkel, hogy közben legalábbis részben a tradicionális oktatás útjáról is letért.
A könyv szerzője e fejlődés okait keresi. A különböző szempontok mérlegelése során arra jut, hogy a sokszor progresszívnek tűnő lépések egyfajta előremenekülés eredményeként születtek. A közvetlen környezet felekezeti heterogenitása és sajátos gazdasági, társadalmi viszonyai, valamint a jól körülírható, erős patrónus hiánya a kollégiumot önfenntartásra, s így a környezeti igényekhez való fokozott alkalmazkodásra késztette.
S miközben a szerző meggyőző érvekkel támasztja alá a feltételezését, érdekes, tanulságos, helyenként kifejezetten izgalmas kép bontakozik ki a kétszáz évvel ezelőtti kollégiumi mindennapokból.