2008-as debütlemeze óta szokássá vált reménységnek, őrbetöltinek, dobbantásraképesnek titulálni az odalépis, mégis fülbemászó gitárzenében utazó budapesti Óriászenekart. A háromtagú együttest a hazai indie-gitárpop ma már szinte legendásnaknevezheti zenekara, az Annabarbi feloszlása után alapította Egyedi Péter ésÖrményi Ákos 2005 végén, heti egyszeri örömzenélés szándékával. Az Isten HátaMögöttben is doboló Hortobágyi Lászlóval kezdtek aktív koncertezésbe 2006 nyarán,majd 2007 márciusában jött Nagy Dávid, hisz Hortobágyi Írországba kalandozott.2007 egy ötszámos demót hozott az Óriásnak, majd a folyamatos koncertezés után2008 iszén jelent meg a trió szép reményekre jogosító debütáló albuma, a Jön.,melynek legismertebb slágeres/klipes számai a Fát dönteni és Az a kelli hi. 2009folyamatos klubjelenlétet hozott több ízben a Kiscsillag, a Quimby vagy a Kispál ésa Borz vendégeként szép sikerekkel. A zenekar bemutatkozhatott az összes nagyobbnyári fesztiválon, valamint meghívást kapott