Örkény István és a francia abszurd dráma

Az emberi sors abszurditásából következő metafizikai szorongás közvetlenül az egzisztencialista filozófiából öröklődik át a francia abszurd drámába. Azonban míg Sartre és Camus az emberi sors irracionalitása miatti kétségbeesésüket logikus okfejtéssel mutatják be, addig Beckett, Adamov vagy Ionesco magának a nyelvnek a széthullását ábrázolja. A közép- és kelet-európai országok ugyancsak abszurdként számon tartott színháza viszont nem a léttel szembeni abszurd filozófiát tűzi zászlajára, nem a teljes kilátástalansággal küzdő, semmibe zuhanó embert ábrázolja, hanem mélyen a történelemben gyökerezik, az egyént a társadalommal szemben mutatja be, sokszor allegorikus formában. Igaz, hogy Beckett, Ionesco, valamint Örkény műveiben az abszurd és a groteszk elemek keverednek, a nyugat-európai abszurd és a kelet-európai groteszk két, önmagában meghatározó, külön műfajt alkot. Ez a könyv ennek a különbségnek a bemutatására vállalkozik. Az első rész az abszurd és a groteszk fogalmát tisztázza, majd a dráma alkotóelemeinek változatait vizsgálja Örkénynél és az abszurd drámában. A második részben Örkénytől öt, Beckett-től és Ionescótól három-három dráma kerül az elemző kritika boncasztalára.