Örök visszatérés ár és hasonló termékek
Örök visszatérés jellemzők
Eltelik huszonöt év, egy filmforgatáson egymásba habarodik Jennifer, a kis londoni színésznő, és Thomas, a nőbolond osztrák színész. Jennifer egészen fiatalon, egy léha, könnyűvérű korszakában összeszedett két törvénytelen gyereket, akikről mélyen hallgat Thomas előtt, egészen addig, amíg az egyiket el nem rabolják. A férfi Jennifer mellé áll, segít a gyerek visszaszerzésében, lelki támaszt nyújt neki, miközben számára is meglepő módon szembesül a ténnyel, miszerint vége a felszínes szórakozásoknak, a nőcsábászatnak, a kapcsolatuk Jenniferrel már régen nem könnyed játszadozás. Ám ekkor közbeszól a múlt, közbeszól a mára megöregedett Dorothy és Erich, akikről kiderül, hogy igen sok közük van a fiatalokhoz, s akaratukon kívül csaknem sikerül is elválasztaniuk egymástól az ifjú párt. Ám kivételesen a sors ezúttal kegyes hozzájuk, fellebben egy régi titokról a fátyol, aminek eredményeképpen a fiatalok útjából elhárulnak az akadályok, és az idősebb pár is végre megfoghatja egymás kezét.


