Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A hagyatéki eljárásról szóló kötet elsősorban a 2010. évi XXXVIII. törvényt, illetve annak az új Ptk.-t követő módosításait mutatja be. A könyv kiemelkedő elméleti munkásságú és több évtizedes közjegyzői gyakorlattal rendelkező szerzője garancia arra, hogy az olvasó teljes körű, naprakész és a gyakorlatban tényleges segítséget jelentő ismertetést kap a hagyatéki eljárásról.A különböző jogintézmények új Ptk.-beli változásait a hagyatéki eljárásnak is követnie kell, valamint ebben az eljárásban alapvető fontosságúak az öröklési jogi újdonságok. Így például az új Ptk.-nak a cselekvőképesség korlátozására, az eseti gyámra és az eseti gondnokra vonatkozó, a korábbitól eltérő szabályainak alkalmazása szükségessé tette a hagyatéki eljárás módosítását. A felelős őrzés jogintézményének megszűnése miatt a hagyatéki eljárásban is a jogalap nélküli birtoklás szabályait kell alkalmazni. Az új Ptk.-nak a végrendeletben létesített alapítvány létrehozatalával kapcsolatos, a korábbi szabályozástól elté
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg:
ÖRÖKLÉSI JOG - HAGYATÉKI... ár és hasonló termékek