Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
amp;quot; A kötet az emigrációban született prózai írásoknak azokat a darabjait tartalmazza, amelyek esetében megállapítható volt az első közlés időpontja és helye, s amelyek többnyire korabeli nyugati magyar nyelvű folyóiratokban, évkönyvekben jelentek meg. Valamennyi közül kiemelkedik az Örökösök című elbeszélés, amelyet a szerző a német emigrációban írt, amely folyamatosan jelent meg 1949 decemberétől 1950 novemberéig a párizsi Ahogy lehet című folyóiratban. Szinte valamennyi írás az otthoni világ élményeihez kötődik, vagy az amerikás magyarok boldogulásának, netán boldogtalanságának körülményeit taglalja. Ezeket az írásokat is, mint a többit is általában a Nagyapám tanításának indító mondata jellemzi: A szó az ember legnagyobb kincse Aki oktalanságra pazarolja, Istent gyalázza ezzel. Mert Isten azért adta a szót, hogy gondolatainkat közölni tudjuk egymással, megértsük egymást és a világ békességét szolgálja. amp;quot;
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: