Örömlány jellemzők

"A megváltozott világ olyan követelményeket támaszt, amelyeknek nem felelünk meg. Legalábbis én nem. Ha abban a struktúrában folyna az életem, amiben elkezdtem, ha nem öntötték volna ki a fürdővizet is a gyerekekkel a csodálatos rendszerváltás éveiben, akkor taníthatnék, újságíró vagy miniszteri titkár lehetnék. Ha olyan családban születek, amely felhalmozott valamit az idők kezdete óta, s mielőtt a saját lábamra állva tovább gyarapíthatnám, abból fogyasztottam volna egy kicsit, minden rendben lenne. De nem volt más útja a kitörésnek, és én mindenképpen ki akartam törni. Amióta az eszemet tudom, erre készültem. Magam akartam az életem ura lenni, de a falakat és a sziklákat ki kellett kerülnöm. Így jutottam ide, vád és szánalom nélkül, újratanulva az összes közhelyet. A nullától az egyig vergődtem, miközben megtudtam, hogy a számsor végtelen."