OTTHON, MAJDNEM

Ekaterina Joszifova 1986-ban foglalta össze így gondolatait a magyar olvasónak (akkortájt jelent volna meg mintegy hétszázötven sor tőle… s lát napvilágot csak most, huszonhárom esztendővel később; igaz, kötet) – verseiben is ekként vall költészetfelfogásáról. Következnek magyarul, száztizenegy. De ha nem is fogalmazná meg (ön)kérdésfeltevésre a metaforikusan tiszta választ – lényege a versválasztásból, s a versépítkezésből számára s ezúttal számunkra így is kifejezhető. A meghatározások körülírhatósága csak. Érdemes-e rendezni az állandó rendezetlenségben? A kétely és a „szinte amp;quot; az ideiglenesség, a vendég-volt jelzésével – a befejezetlenséggel, a végig -nem-mondottsággal „írható le amp;quot;. „Véletlen vagyok, mint a név, melyet nekem adtak amp;quot; – pontosít Joszifova, …„hanyagul kezelt jel amp;quot;. A névvel-foghatóság azt kellene hogy jelentse: ismerje el a költő az adottat, vagy új szóval helyezzen el, ő adjon értéket? A döntés keserves vagy játékos lehetetlensége verseinek egyik értelme.Ívpontok közötti