Perbeszéd helyett párbeszéd jellemzők

Istennel kapcsolatban Ádám ősatyán óta olyan helyzet alakult ki, amiben Teremtő és teremtmény beszélgetést folytathat, vagyis szól az Alkotó az alkotásához. Az ember ne szálljon szembe Teremtőjével, hanem beszéljen vele. Ez a beszéd imádságban ölt testet, vagyis a normális viszony a párbeszéd a párbaj helyett. Az ember a másik emberrel is szembe kerülhet, párbajozhat, vitatkozat, mert ura akar lenni a másik embernek, ahelyett, hogy párbeszédet folytatna az állandó vita, párbajozás helyett. Mindez érvényes közösségi, társadalmi, felekezeti, más világvallások között is, ehelyett a keresztény helyes magatartása a párbeszéd, a dialógus, a nyitottság, a tisztelettel, megbecsüléssel folytatott beszélgetés - az ökumené anyanyelve ez. Magam is ezt kívánom gyakorolni minden vonalon, életem minden síkján és az ökumenikus szolgálatom idején.