PERFORMANSZ - TEATRALITÁS ÉS AGONALITÁS A FILOZÓFIAI DISKURZUSBAN

„Elegem van az életből!” – pontosan mit jelent egy ilyen mondat? Még csak nem is az a kérdés, valakinek „miből” van elege, hanem hogy miben áll az „elég”. Mondatok: „elegem van magamból”, „elegem van belőled”, „elegem van a főnökömből”, „elegem van a munkámból”, „elegem van mindenből”. Ezek a köznapi frázisok pontos formáját adják az informer alakjának, aki bizonyos helyzetekben (vagy minden helyzetben) tudja, mi elég, mi sok, mi kevés, mi mennyi. Mintha a performansz éppen ennek lenne az ellenkezője. Drámai helyzetekben az élet mintha éppen arra kötelezne bennünket, hogy ne lássuk, mi elég, mi sok, mi kevés, mi mennyi. Belemenni ebbe a játékba, belemenni abba a drámába, amely elrejti előlünk saját maga mértékét – ez az, ami válaszút elé állít bennünket a performer és az informer szerepének kérdésében.