Politológia jellemzők

A könyv szerzőpárosa, Bihari Mihály és Pokol Béla egyetemi tanárok jelentősen bővítették és részben átdolgozták a tizenhét évvel ezelőtt megjelent és több mint tízszer kiadott, több mint húsz felsőoktatási intézményben és szakon használt Politológia című tankönyvüket.
Az elmúlt két évtized a politikai tudományok kiteljesedésének időszaka volt. A bővített és átdolgozott tankönyv közvetíti a politikatudomány klasszikusainak alapműveit, a modern politikatudományi ismereteket és a magyar politikaelmélet művelőinek legfontosabb tudományos nézeteit.
A könyv elsősorban a politológia szakos hallgatók, a joghallgatók, a nemzetközi kapcsolatok és az igazgatási szakok hallgatóinak készült, azonban széles és átfogó tematikájára tekintettel, hasznos alapozó tananyag lehet a szociológiai, a kommunikációelméleti, az igazgatástudományi és a közgazdasági tanulmányokat folytató hallgatók számára egyaránt.