Prófécia Szomolyáról jellemzők

Szomolyán, 150-200 éves vagy még öregebb pincék egyikében beszélgetünk. Ez a hely, ahol álltunk, biztos, hogy még ennél is idősebb. Megélték azt a kort, amikor ebben a faluban több mint 15 ezer darab cseresznyefa virágzott. Egyenként 50-100 kiló termést adva. Létezett 400 hektár zártkert, amelynek a fő növénye a cseresznye volt, de bőven termett mellette a szőlő és minden más gyümölcs a legnagyobb változatosságban. Az itt élők közül legalább 300 ember pontosan tudta, mikor és hogyan kell szántani, mikor kell vetni, mikor kell aratni, hogyan kell kenyeret sütni. Legalább 500 éve ismerik a kenyérkovászt, folytonossága generációkon keresztül a mai napig tart. Tudták, mit jelent a természetes élet, és mit jelent az emberi szorgalom. Ma viszont kifigurázzák azokat, akik ezt a szorgalmat próbálják újraéleszteni.