Régi iratok, ha megszólalnak...

"A Köztéren több ezer ember is megfordul egy nap. Piszok van és zaj, rohanás. Kopott házak szomorú sora, senki nem vet rájuk még egy pillantást sem. Gyakran járok erre. Én azonban különleges helyzetben vagyok, mert én látom a házakat és mást is, ami felmerül a múlt ködéből. Egy családot látok: a szülők kicsi fiúkat vezetnek, aztán nagyobbacska fiúkat, akik iskolatáskával, kottával igyekeznek keresztül a téren. Az egyik ház kapuja nyitva, bent egy férfi szalad fel fürgén a lépcsőn, kezében nagy, régimódi orvosi táska. A ház néhány szobájába is belátok, az egyikben sötét, faragott bútorok állnak: ez a dolgozószoba, illetve a rendelő. Az itt álló zongoránál - ha nincs rendelés - majdnem mindig ül valaki, és gyakorol. A kép azonban nem mindig ilyen idillikus, néha lövések is dördülnek a téren és lángok csapnak fel a házakból.
Őket látom, akik második családommá váltak. Azokat is, akiket sohasem ismertem közülük.
Sok embert elvesztettem már, és elcsendesült otthonomban a körülöttem lévő régi tárgyak, a családi iratok megszólaltak, és addig nem hagyták nyugtomat, amíg titkuk történetté nem rendeződött. Ezt a történetet szeretném most megosztani az olvasóval, amely mozaikjaival képet alkot Magyarország eseményekben bővelkedő legutolsó 150 évéről egy család életén keresztül." (A Szerző)