A prímásról általában egy (magyar) étterem közepén álló, kék, vagy piros mellényben játszó hegedűs képe formálódik meg előttünk.A zenésztörténelem azonban nem csak hegedűprímásokról ad nekünk hírt, nagyon gyakori volt például, hogy a zenekar élén a cimbalmos állt. A Rendhagyó prímástalálkozón, bár ezt a hagyományt sem vetjük el, mégis a szó eredeti jelentéséhez nyúlunk vissza. A primus eredeti jelentése szerint elsőt, legelöl lévőt, a primarius amp;quot;elsők közé tartozó, tekintélyest amp;quot;, zenében pedig kifejezetten a vonósnégyes első hegedűsét jelenti.Ez a produkció Lakatos Róbert kezdeményezésére született meg. Olyan zenészeket kért fel, akiknek nemcsak a zenekarvezetés egyértelmű, de közös kiinduló pontjuk a népzene, melyet ki-ki a saját stílusában dolgoz fel. A szólisták ezen a lemezen így, vagy úgy tehát prímások. Attól rendhagyó az előadás, hogy a szólisták a primarius különböző vonásait testesítik meg. amp;quot; - Lelkes AndrásHerczku Ágnes - ének (3, 6, 9, 10)Korpás Éva - ének (4, 6, 9, 10)Lakato