RÍMEK ÉLETRE, HALÁLRA jellemzők

A legismertebb izraeli író, akit évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosai között emlegetnek, s akinek Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi regénye világszerte – Magyarországon is – nagy sikert aratott, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz. Ebből az alkalomból jelenik meg magyarul új könyve, egy kompakt, szellemes, gazdag asszociációs hálókat szövő, mesterien finom művű kisregény, melynek ideje mindössze nyolc óra, tere pedig egy tel-avivi művelődési-közösségi ház és egy lakóház vele átellenben.A cselekmény – egy író-olvasó találkozó, majd némi flört annak főszereplője és egyik résztvevője között – csak ürügy arra, hogy egy sor elképzelt élettörténet kapcsán, melyeket az író talál ki a maga körül látott idegeneknek, Oz az írói lét természetét, irodalom és valóság viszonyát feszegesse.