Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
" Shakespeare Szonettjei-t huszonegy éves koromban tolmácsoltam először; a mű 1921-ben jelent meg, majd második kiadásban 1923-ban. Ezt a szöveget nem engedtem többször kiadni, mert csakhamar elégedetlen lettem vele. Huszonnégy év alatt sokszor elővettem régi munkámat, s időnként elkészültem néhány szonett új fordításával. (...) Az idén, kerek háromszázötven évvel azután, hogy írásos emlék először jelezte e Szonettek létezését, tervem megvalósulhatott; úgy érzem adósságot törlesztek vele azokkal szemben, akik ifjúkori munkámat is becsülni tudták. Mostani szövegem nem átdolgozása a réginek, hanem teljesen új; az első fordítás sorainak hozzávetőleg talán csak egytizedét használtam fel. (...) Változatlanul hódolok e munkámmal Babits Mihály emlékének és szellemének: tudásával és szeretetével ő irányította első lépéseimet utamon Shakespeare világa felé."
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: