Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
Apukája Rózsának akarta keresztelni. De akár Viola is lehetett volna. Anyukája azonban ki nem állhatja ezeket az unalmas, hagyományos neveket. Hát persze, hiszen boszorkány. És lányának, képességei leendő örökösének, boszorkányhoz méltó név kell: Verbéna! Csakhogy Verbéna tizenegy éves korában még mindig semmi tehetséget nem mutat a boszorkánysághoz. S ami még rosszabb, olyan akar lenni, mint a többi kislány, akik nem kavargatnak bűzös löttyöket és egy napon férjhez mennek. Édesanyja, Ursula, el van keseredve, hiszen egy boszorka számára oly fontos, hogy átadja a mesterségét a lányának! Szerencsére a nagymama felajánlja, hogy hetente egyszer foglalkozik az unokájával és bevezeti a boszorkányság rejtelmeibe. Már az első alkalmak igen ígéretesnek bizonyulnak. Sőt, még túl is tesznek Ursula várakozásain. Egy kissé túlságosan is
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: