SZENTENCIA

Salamov különleges helyet foglal el a XX. század orosz irodalmában nem egyszerűen a Gulag-irodalom legjelentősebb képviselője Alekszandr Szolzsenyicin mellett, hanem az az író, aki a legszélsőségesebb szenvedéseket megtapasztalva a legradikálisabban szakított az irodalom minden didaktikus felfogásával. A szikár Salamov-elbeszélés részint színtiszta dokumentarizmusnak hat, a tények a már-már felfoghatatlan kegyetlenségekről és az ember tökéletes elembertelenedéséről számot adó tények szenvtelen továbbadásának, részint végsőkig lecsupaszított költészetnek, amelyet óriás belső dinamika feszít.A Salamov-prózát aligha lehet úgy olvasni, hogy az erkölcsi felháborodáson túl, amelyet az orosz kommunizmus kegyetlensége, a munkatáborok pokla vált ki belőlünk, ne érezzük azt a mély esztétikai és morális dilemmát, amely a szerzőt egy egészen újfajta prózastílus kialakításához vezette. Salamov szerint a művészetnek nincs joga többé az igehirdetésre, az irodalomnak meg kell szabadulnia minden fele