SZÉP REMÉNYEK

Valamennyi kritikus egybehangzóan megállapítja, hogy ez a regény messze kimagaslik Dickens életművéből. Legutóbb Graham Greene dicsérte, mégpedig érdekes módon a stílusából indulva ki, s a többi közt a következőket mondja: „… titkos próza, mely az emberben olyan érzést kelt, mintha csak magának beszélne, és senki sem hallgatná… különleges és határozott költői rátalálások… az emlékezet muzsikája, mely nagymértékben befolyásolta Proustot.” Swinburne, Proust, Shaw, Graham Greene – s a hozsannákkal szemben az a tény, hogy a Dickens-kiadványok példányszámai közt a Szép remények soha nem jutott előbbre a negyedik-ötödik helyről: valamiképpen arra enged következtetni, hogy ez a könyv elsősorban az ínyencek öröme.