`- Művészet, tudomány, úgy látszik, meglehetősen nagy árat fizettek a boldogságukért - mondta a Vadember, amikor egyedül maradtak. - És még mit adtak oda érte?- Nos, természetesen a vallást is - válaszolta az ellenőr. - Régebben volt valami, amit Istennek hívtak, a Kilencéves Háború előtt. De én már sokat felejtettem; ön bizonyára mindent tud Istenről.- Hát...- A vadember habozott. Szeretett volna mondani valamit a magányról, az éjszakáról, a hold alatt sápadtan elterülő fennsíkról, a szakadékról, az árnyékos mélybe való leugrásról, a halálról. Szeretett volna baszélni, de nem voltak rá szavak.`Mustapha Mond, a `világellenőr` biztonságot és kényelmet ajánl a lázadó Vadembernek, aki viszont így felel:`- De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.- Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz - mondta Mustapha Mond.- Rendben van hát - szólt a Vadember kihívóan -