Szeretném, ha vadalmafa lennék / Ein Wilder Apfelbaum will Ich Werden

József Attila mindennapos táplálékunk lett; a hatvanas évek óta éppúgy "a" költő szinonimája számunkra, mint valamikor Petőfi volt. Nyughatatlan, megállapodásra képtelen szelleme, politikai fordulatokban gazdag életútja, kétségbeesésbe torkolló szeretetvágya s a maga tökéletes csődjének könyörtelen megvallása és a végső konzekvencia vállalása még prózai korunkban is erőteljesen hat a képzeletre - ennyi esendőség mindenkit lefegyverez. Nem sok költőnk van, akinek személyes sorsa és művészi teljesítménye ilyen mértékben föltételezi és magyarázza egymást. S talán éppen ez a nagyvonalúan ránk hagyatkozó gesztus, a személyiség kényszerű és ugyanakkor önkéntes kiszolgáltatása az, amely annyira csábítóvá tette írói és politikai mozgalmak számára e költészet kisajátítását, saját ideologikus igényeikhez való igazítását. (elte.hu nyomán)