SZIVÁRVÁNY HAVASÁN - JELKÉPEK ÁLTAL VALÓBAN I. jellemzők

Szivárvány havasánEgy három részes sorozat első kötetét tartja kézben a kedves Olvasó. De ez nem trilógia, nem monográfia, hanem esszé- és tanulmánygyűjtemény.(A második a számokról, a harmadik a hármas szám szimbolikájáról szól.) Itt elsősorban a magyar népdaloknak az igen gazdag virág-, gyümölcs-, állat- és színszimbolikáját mutatjuk be sok példával.Az első részben a színektől indulunk el, és azok jelentésárnyalatait tárgyaljuk. A színek után, azokkal szoros összefüggésben a virágokról és a gyümölcsökről szóló rész következik. A krasznai templom (datált) kazettáival külön, részletesen foglalkozunk. Az is érdekelt, hogy ezek a jelképes ábrázolások kikerülve a szakrális térből – elsősorban a népdalokban – mit jelentenek, hogyan lehet őket értelmezni. A könyv második felében olvasható tanulmányok és esszék a népköltészetünk állatairól, madarairól szólnak.A színek, a virágok, az állatok és a madarak, mint jelképek, az európai szakrális művészetben és a magyar népköltészetben – ismét aláh