Születésnapi levelek

A költőházaspár is mitologizálódott: a feminista kritika mártírként kanonizálta Sylviát - Tednek az önző, érzéketlen és hűtlen férj szerepe jutott. Ő maga harmincöt éves hallgatást tört meg, amikor halála évében, 1998-ban közre adta ezt a kötetet, rémdrámába torkolló szerelmük és házasságuk történetét, ahogyan ő látta, és ahogyan Sylviához írt levél-versek formájában megfogalmazta. A baljós árnyak kezdettől rávetülnek erre a kapcsolatra. Sylvia napos énje, a színjeles tanuló, a barnára sült, életerőtől duzzadó amerikai lány mögött ott sejlik az árnyékos oldal is, a titkos démonaival küzdő, rémálmok gyötörte, váratlan dührohamokra hajlamos lény, akinek arcán a sebhely első öngyilkossági kísérletéről árulkodik. Gyökeresen más a két ember kulturális és történelmi háttere is, amint ez már francia- és spanyolországi nászútjukon kiderül. "A te Párizsod, úgy gondoltam, amerikai... Az én Párizsom annyi volt csak, hogy nem német. A Megszállás fővárosa, az a régi lidércnyomás." "Spanyolország megrémített. Spanyolország, ahol én otthon voltam." Ahogy haladunk a végkifejlet felé, ez a feszültség csak növekszik. Ted nem találta helyét Amerikában, Sylvia gyűlöli az Óceánt is elkerítő angolokat. A partvidék nyúlcsapdáival összevérezi a kezét. A legbaljósabb árny azonban a halott német apa, Otto Plath egyre nagyobbra növő és a férj alakjára rávetülő kísértete. Őt és a kötet sok más motívumát Sylvia Plath költészetéből is ismerhetjük. A Születésnapi levelek két költészet drámai ütközése is, de - az élettel ellentétben - nem romboló, hanem megtermékenyítő hatással: új minőség Ted Hughes költészetében. Költészetnek, drámának, történetnek egyaránt megrendítő olvasmány.
1956-ban a cambridge-i egyetemen az akkor huszonhat éves Ted Hughes és barátai irodalmi lapot alapítottak, a St. Botolph#s Review-t. Csak egy száma jelent ugyan meg, de az estélyen, amivel megünnepelték, összeismerkedett és mindjárt egymásba is szeretett Anglia és Amerika két legígéretesebb költője.