Találkozás alkonyatkor

Tormay Cécile bár sohasem volt férjnél, mégis sokat tudóan, ugyanakkor rendkívül magával ragadóan írt a szerelemről és az asszonyi sorsokról: a szépségről és annak múlandóságáról, a szenvedély felizzásáról és elhamvadásáról, a gyermekszülés utáni vágyról, a házasságban unatkozó, szerelemről ábrándozó feleségekről, féltékenységről, hűségről és megcsalatásról, öregségről és halálról.
Ezekben az elbeszélésekben a boldogság mellett szükségszerűen teret kap a boldogtalanság is, ahogyan a fényt követi az árnyék. A boldogságért mindenkinek fizetnie kell az "időtlen boltban", és "a boldog napokat csak egyszer éljük át, a boldogtalanokat pedig: ezerszer". Mégis sokszor vállaljuk a szenvedést, ha csak a leghalványabb reményünk is lehet a röpke boldogságra, hiszen noha a szeretet gyakran fájdalommal jár, nélküle üres az életünk. "Csak addig él az ember, amíg szeret..." - vallja a vak festő is az És nem múlt el az idő című novellában. A gyűjtemény utolsó írásában, egy gyönyörű szerelmi költeményben pedig Az erdei lak jelképébe foglalja össze az írónő a titkolt boldogság valamennyi szépségét. Az erdei lakban találkoznak azok, akik máshol nem találkozhatnak, akik évekig nem láthatják egymást, és ilyen erdei lakja bizonyára mindnyájunknak van...