Tanulmányok Szilágyi Istvánról

"A Kossuth-díjas kolozsvári elbeszélő pályáját sokáig egy mérföldkő, egy társtalan remekmű jelölte: a Kő hull apadó kútba (1975). Szilágyi István az "egykönyves" szerzők közé soroltatott be. Annak a regénynek az írójaként, amely mindjárt a megjelenésekor az egész magyar irodalom eseménye lett; kivételes hatású műélmény, a teljes irodalmi tudatot átjáró, a klasszikus értékek sorába emelő siker. Több mint egy negyedszázadnak kellett eltelnie, hogy a XX. századi magyar regény egyik csúcsaként látott alkotás mellé odamagasodjék egy másik monumentális mű, a méltatók által különösnek s talányosnak tartott, bonyolult remeklésen és nagy varázslatnak tudott Hollóidő (2001).
E két magaslati pont viszont már úgy láttatja a pálya egészét, mint ahol az egyes állomásokat, így az első regényt (Üllő, dobszó, harang) és a romániai diktatúra idején tiltottnak, kiadhatatlannak minősült antiutópiát (Agancsbozót) is szorosan egybekapcsolja a végső dolgokkal való végtelen küzdelem tudata, a végleges megoldhatatlanság és megválthatatlanság léttapasztalata - a világból való önkéntes, avagy kényszeres kirekesztettség állapota, és ebben a közös, a kollektív magány." (Márkus Béla)