Látogatásod során cookie-kat használunk, amelyek segítenek számunkra testreszabott tartalmat és hirdetéseket megjeleníteni, személyes információkat azonban nem tárolnak. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ itt »
A TELKI EZER ÉVE című könyv a Honszeretet Könyvtára sorozat első köteteként jelent meg, mely sorozat célja lehetőséget adni a kistelepüléseknek helyi értékeik, történetük, kultúrájuk, művészetük bemutatására. Telki község a maga ezeréves múltjával, hányatott sorsával a Budapest körüli agglomerizáció más településeinek példáját mutatja: lendületes fejlődik, ma az egyik legfelkapottabb hely. A nyolcvanas évek óta tartó parcellázások a fővárosból érkezőknek csendes, természet közeli, falusi életteret ígér. Érdekes a történelme is, bencéseit az árpádházi királyok hozzák be, majd a Bécs városából érkező skót bencések kitartó perlekedéssel, és azt követő újjáépítéssel népesítik be a tájat. Az új lakók németek, új templomot építenek, melynek névadó szentje Szent István király. A betelepültek a 19. század közepére jó hazafiakká válnak, noha a magyar nyelvet ekkor nemigen beszélik. A második világháború végén családostul kitelepítik őket, helyükbe az Erdélyből ugyancsak kitelepített gyergyói s
Épp nincs olyan üzlet, vagy webáruház a globalplazán, ahol ez a termék kapható. Lent mutatjuk a nagyon hasonló termékeket, nézd meg: