TEMPLOMÉPITŐK jellemzők

A könyvben szereplő írásokat három nagyobb fejezetre osztotta a szerző. A Portrévázlatokban kis terjedelmű pályaképet ad egy-egy költőről, többnyire válogatott verseik vagy teljes életművük megjelenése alkalmából, a Verseskönyvek írásai egy-egy űj verseskötetre világítanak rá, a Verselemzések pedig egy-egy költemény részletesebb műelemzésébe bocsátkoznak. A könyvben szereplő szerzői névsor csonkaságára mentségül felhozható, hogy a kritikus korábbi köteteiben mások is jócskán szerepelnek, akárcsak a majdaniakban. A kritikus szerint a (viszonylagos) teljességről, vagy legalább annak igényéről nem szabad lemondani, a bevallottan meglévő és ható szubjektív tényezők ellenére sem. A könyv címe (Templomépítők), groteszk-felséges címlapképe (Vályi Csaba: Katedrális) és kettős mottója (Ady Endre és Nagy László sorai) együttesen kifejezik a tanulmányírónak a modern hazai líra iránti lelkesedését s a költészet megrendült helyzete miatti aggodalmát, ami már előző könyve, az Egy szenvedély margójár