Történelem II. munkafüzet jellemzők

A munkafüzet Szabó Péter Történelem II. című tankönyvéhez készült. A változatos, játékos feladatok célja, hogy kiemeljék a tankönyvi leckék lényegét. Segítik az események és az egyes történeti régiók közötti kapcsolatok felismerését, gyakoroltatják a fogalmak szabatos használatát, és elvárják a pontos tényismeretet. Minden leckéhez tartozik vaktérképes feladat! A fogalomtár a tankönyvekben szokásos kislexikonoknál bőségesebb. Olyan, látszólag magától értetődő fogalmak is szerepelnek benne, mint bank, egyetem, falu, király, pénz stb. Sok a hiánypótló szócikk, s nagy hangsúlyt helyeztünk az egyházzal és a művelődéstörténettel kapcsolatos fogalmakra is.