Túlkapások - újratöltve jellemzők

„A Túlkapások második, 2010 nyarán összeállított kiadását tartja kézben az olvasó. Az első kiadás két éve jelent meg, akkor azt ígértük, hogy a további fejleményekről a könyv megjelenése után is tudósítani fogunk. A második, bővített kiadásba bekerült számos, az első kiadás megjelenése után készült cikk, és az azóta történtek fényében bővítettem az ötödik fejezetet is. Az első kiadást sokan kritizálták azért, hogy nem szólaltattam meg a rendőröket, pedig 2008-ig ez még nem volt lehetséges, informálisan sem lehetett áttörni a hallgatás falát. Azóta viszont - ha név nélkül is - már egy lövész is interjút adott, és belső információk révén közelebb kerültünk a 2006. október 23-i karhatalmi ámokfutás kulisszatitkaihoz is.
A könyvben olvasható esetek sajnos nem a fantázia szüleményei, a valósággal való egyezés nem a véletlen műve: mindez valóban megtörténhetett 2006 zűrzavaros őszén a magyar fővárosban Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatása után. Az Index hírportálon 2006 októbere és 2009 novembere között megjelent, a rendőri túlkapásokról szóló cikksorozatomból állt össze a szöveg, a kötetet a tüntetés-, és zavargássorozatot testi épségük kockáztatásával közvetlen közelből megörökítő fotós kollégák önmagáért beszélő képanyagával illusztráltuk.” (Részlet a Szerző előszavából)