VADLIBA VOLTAM ÉN IS...

A novellában, drámában, mesében és az esszé műfajban kiválót alkotó szerző először mérettetik meg önálló verseskötettel. A „széjjelszórt versek” alcím hitelesen árulkodik arról, hogy Lukáts Jánosnak a költészet egy mindenek mögötti, alkalmanként fel-feltörő forrása nemcsak életműŹvének, hanem életének is. E versek épphogy nem egyfajta alkati szétszórtságot, haŹnem egy igen erős önfegyelmezést, a költészetben – metrumban, rímben, versdramaturgiában – szinte mértani-geometriai pontosságot mutatnak fel. Lukáts János is a Ginsberg-utáni Üvöltés-nemzedékhez és a Jan Palach-i önpusztító etikum generációjához tartozik. Akkor: aki nem lázadt, annak lelkiŹismeret furdalása volt, aki pedig ellenérzésekkel túlélni tanult, ahhoz idegrendszer kellett. Lukáts az utóbbiak közé tartozott. De a prométheuszi tüzet ő is átmentette közénk.