Villon XXI.

"Egy fiatal évezredben lettem öreg. De lehet, hogy fiatal bennem az öregség... Két évszázad és kettő évezred jutott nekem, ám ha a nagyszüleim terheit is cipelem - három évszázad minden tapasztalatlansága tesz nyugtalanná, mert rosszak a tapasztalataim. Ez a nyughatatlan nyugtalanság tesz mégis derűssé és nyugodttá. Romlandó vagyok, bár ha igyekszem jónak lenni. Vagyis: ember. Csapongó, esendő, akár Villon. Budapesten születtem, és valószínűleg Szegeden fogok meghalni. Reményeim szerint talán nem bitófán, bár a kedvesemet Bakónak hívják. Neki és gyermekeimnek ajánlom ezt a pici könyvet. Tegyék lakhatóbbá ők ezt a huncut világot, ha már nekem nem sikerült" - ajánlja Németh György karikatúráival megjelent új kötetét Székhelyi József színművész. Ahogy a reneszánsz legismertebb és legnépszerűbb francia költőjének, Francois Villonnak a balladái, versei is hűen tükrözik a kort, amelyben élt, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi direktorának modern balladái, "villongásai" is elsősorban a mai Magyarországról, (köz)életünkről, rólunk szólnak. Ráadásul a Székhelyi-költemények szóhasználata sem kevésbé radikális, mint Villon balladáié volt a 15. században.