VÖRÖS ÉS FEHÉR jellemzők

A Vörös és fekete két színe a katonai egyenruhát és a papi reverendát, a vörös és fehér a radikális, köztársaságpárti forradalmiságot és az `ultra` maradiságot jelképezi. Lucien Leuwen története amp;amp;amp;#8222;a tiltakozó lelkiismeret regénye` - írja Stendhal magyar megszólaltatója, Illés Endre. - `Stendhal életműve, gondolatainak rendszere csodálatos egység. Egyetlen regényéből is megismerhetjük íróját - megtudhatjuk, miben hitt és mit akart. Az emberhez méltó szabadságban hitt. Tollát ugyanúgy hajtotta a szépség szeretete, mint a hitványság megvetése. Megvetette a zsarnokságot, akár a Bourbonok, akár Lajos Fülöp, akár az Olaszországra rátelepedő osztrák császár gyakorolta. És aki a Vörös és fehér-t olvassa, az száz felkiáltásból, ugyanannyi nyílt vallomásból s az ellenfélt felfricskázó megvetésből megtudja: Stendhal igazi republikánus volt. Megformálta azt a Lucien Leuwent, aki megundorodva attól, hogy minduntalan a nép ellen küldik harcba, végül is hátat fordított sorsának és korának.`